Az osztrák pénzügyminiszter, Jozef Pröll élesen kirohant az adókerülők ellen, ezért úgy tűnik, hogy az osztrák banktitok napjai meg vannak számlálva.
Pröll szerint, ha a lopott banki adatokat tartalmazó adathordozón osztrák állampolgárok is szerepelnek, akkor a kormány azonnal cselekedni fog. A miniszter azonban továbbra is kétli annak jogosságát, hogy egy állam bűnözőktől vásárol lopott adatokat.
Az osztrák kancellár, Werner Faymann szintén közölte, hogy mindent megtesznek az adócsalások ellen.
Hasonló eset történt két évvel ezelőtt, amikor a németek Liechtensteinből lopott adatokat vásároltak és automatikusan átküldték az osztrák állampolgárokra vonatkozó információkat, akkor 12 millió eurót hozott a költségvetésnek a büntetések és utólagos adóbefizetések kiszabása.
Pröll pénzügyminiszter persze megragadta az alkalmat, hogy elismételje: Ausztria teljesen elkötelezett a nemzetközi adóügyi együttműködés iránt, maradéktalanul átvették az OECD szabványokat, valamint egyre több és jobb információt szolgáltatnak. Mint megjegyezte a banktitok külföldiek számára már a múlté, mert jogi eljárás nélkül is szolgáltatnak adatokat a külföldi adóhatóságoknak.
Bár Pröll megerősítette, hogy osztrák állampolgárokra továbbra is vonatkozik a banktitok, de az adóhatóságok ellenőrizhetik az adó befizetésének helyességét.
Pröll azt is bejelentette, hogy a jövőben szinte lehetetlen lesz bűnös úton szerzett pénzt osztrák bankokban elhelyezni, mert minden banknak jelentenie kell a gyanús tranzakciókat.Az ország pénzügyi hírszerző egysége(Geldwäschemeldestelle) és a Pénzpiaci Felügyelet is nagyobb hatalmat kap a feladatok ellátására.
Kapcsolódó cikkek:
Osztrák bankok – a Raiffeisen Ausztriában
Hogyan nyisson bankszámlát Ausztriában?
Ausztria és Luxemburg is bevezetik az EU Kamatadó Direktívát
