Az Európa Tanács pénzügyminisztereinek legutóbbi találkozóján Luxemburg és Ausztria – hagyományosan a banktitkot gyakorló országok – belegyeztek, hogy tervezetet készítsenek az automatikus adóinformáció-csere bevezetéséről, amely segíti az adóbehajtást.
A tervezet célja, hogy továbbfejlesszék a segítségnyújtási rendszert, azaz a szabályok szerint könnyebben adhassanak ki információkat ügyfeleikről a bankok és pénzintézetek, mert ez szükséges a spontán információcseréhez.
Az osztrák kancellár-helyettes és pénzügyminiszter, Jozef Pröll szerint ez egyértelmű jele annak, hogy Ausztria és Luxemburg is készen állnak a legfontosabb problémák megoldására.
Az új irányelvek értelmében minden EU tagállam köteles információt szolgáltatni a hírhedt OECD Modell Egyezmény 26. cikkelye alapján. Ausztria múlt évben egyezett bele az OECD szabványok bevezetésébe.
Prüll arról is beszélt, hogy Ausztria más szabványok bevezetését is tervezi. A spanyol EU elnökség még az év első felében el akarja fogadtatni az adócsomagot.
Ausztria és Luxemburg is bejelentette azonban, hogy csak akkor vezetik be az irányelvet, ha Svájc, Andorra, Liechtenstein, Monaco és San Marino is így cselekednek. Sőt, mindkét EU tagállam ragaszkodik ahhoz, hogy nem törlik el a banktitkot, míg Svájc bele nem egyezik az automatikus adóinformáció-csere bevezetésébe.
Kapcsolódó cikkek:
Osztrák bankok – a Raiffeisen Ausztriában
Luxemburgi bankszámlanyitás menete
Luxemburg alacsony adózású pénzipara
Európai alacsony adózású számlanyitás: Liechtenstein, Luxemburg, Monaco








